BUDAPEST XX. KERÜLETI HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA

Gratulálunk!

Sisi fővárosi német nyelvű versmondó verseny

Szépen szavalni valjuk be őszíntén, hogy anyanyelvünkön sem könnyű feladat, hát még idegen nyelven.
Pozbai Andrásnak a 6.a osztály tanulójának ez sem jelentett túl nagy kihívást, szavalatával második helyezést ért el!



Gratulálunk Andrásnak és felkészítőjének!

töri verseny

Kossuth Társaság kerületi történelmi csapatversenye

Ha történelemről van szó a Hajós csapata bizony kemény ellenfél a többi iskola számára. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy ezúttal nem találtak legyőzőre tanulóink. Már a döntőbe is a legmagasabb pontszámmal jutottak, ott aztán tovább növelték előnyüket. Elő kellett adni egy vitát a nádor és Kossuth között a Törvényhatósági Tudósításokról, volt a feladatok között képfelismerés, fel kellett öltöztetni reformkori viseletbe két papírbábut, végül a kokárda varrás is nekik sikerült a legjobban.
A csapat tagjai: Antal-Tizedes Vince, Rózsavölgyi Levente és Chatzigeorgiu Anastasia. (Az előzetes feladatokban segített Veres Alexandra is, de ő sajnos megbetegedett a döntőre.)

Gratulálunk az újabb sikerhez!

töri verseny

Millenniumi Kupa

Ugye, ismerős ez a mosoly? Antal-Tizedes Vince, Rózsvölgyi Levente és Bánfalvi Marci mindenütt ott van, ahol történelemről esik szó. Ma (2022.10.18.) a kerület legrangosabb történelem versenyén, a Millenniumi Kupán söpörtek be egy második helyet. Szép munka volt, derekas teljesítmény!

5a

Országos német nyelvi projektverseny

Az országos német nyelvi projektversenyen az 5. a emelt szintű csoportjának csapata 12. helyezést ért el 56 csapatból. Gratulálunk!

Rokko

Kincskereső országos szavaló verseny

A versenyen első helyre szavalta magát Berecz Rokkó, gratulálunk!

Kitti

Számok királynője

Felföldi Kitti harmadik helyezett lett a hallássérültek országos matematika versenyén!

partizán

Partizánlabda

A kerületi partizánlabda diákolimpia 3. korcsoportjában 3. helyen végzett a Hajós csapata.

1%

ALMA MATER ALAPÍTVÁNY

Adó 1%

Kérjük támogassa ön is iskolánk alapítványát, adója 1%-val! Köszönjük!
TÁMOGATOM

ELEKTRONIKUS NAPLÓ

FENNTARTÓ

Cím

1203 Budapest Lajtha László utca 5-7

Telefon

Titkárság: +36-30-358-1586

Email

hajosalfrediskola@gmail.com

© 2022 Budapest XX. Kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola

OM:  035168