BUDAPEST XX. KERÜLETI HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA

Határtalanul Szlovákiában

Az Emberi Erőforrás Minisztériuma által kiírt HATÁRTALANUL pályázat kertében iskolánk 48 hetedik és nyolcadik osztályos diákja, valamint négy pedagógusa május 16. és 19. között egy szlovákiai utazáson vehetett részt. A négy nap alatt tartalmas, színes programokon ismerkedtek a diákok és az őket kísérő pedagógusok Szlovákia, azon belül a Felvidék csodáival.

A tanulmányi kirándulás témája és tematikája az általános iskola felső tagozatán tanult tananyagokhoz szorosan kapcsolódott, és mindent bemutatott, ami az egyes tantárgyakban Szlovákiával kapcsolatban tananyag. A gyerekek megismerhettek híres történelmi személyeket és történelmi események helyszíneit, nevezetes írókat, költőket, valamint építészeti korokat, műemlékeket és természeti szépségeket.

Miután kiderült, hogy a pályázatunk nyert, elkezdtük az előkészületeket. A Magyarság Háza jóvoltából egy érdekes portréfilmet nézhettünk meg Juhász Péter sebészorvosról, aki arról mesélt, hogy hogyan éli meg magyarságát Szlovákiában. Több gyerekben merültek fel kérdések a látottakról, melyeket igyekeztünk megválaszolni, megbeszélni. Megnéztük a térképet, megkerestük a településeket, melyekről szó volt a filmben.

Az indulást megelőző hetekben a diákok földrajz, irodalom, nyelvtan, történelem és énekórán ismerkedtek a Felvidék történelmével, kultúrájával és természeti szépségeivel, illetve beszélgettek a felvidéki magyarság sorsáról. Május 11-én előkészítő foglalkozásra került sor, melyen a résztvevő diákok PPT bemutatókat láthattak Szlovákia kulturális örökségéről, természeti csodáiról, valamint előadásokat hallgathattak a pályázat történetéről, a viselkedés szabályairól, a határon túli magyarok számáról.

 

  1. nap

 

Reggel fél 7-kor volt a gyülekező az iskola előtt. Mindenki nagyon álmosan, de várakozással telve érkezett, hogy végre elindulhasson a várva várt útra. Sok gyerek most utazott életében először külföldre.

A csomagok bepakolása után pontosan 7 órakor elindult a csapat, hogy részt vegyen egy tartalmas, de egyben igen fárasztó utazáson.

Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, ugyanis utunk során az utolsó napig állandó kísérőnk volt az eső, és állandó kellékünk az esőköpeny és az esernyő.

A négynapos út programja Selmecbányán kezdődött, ahol megtekintettük a város nevezetességeit, az Óvárt, mely egy egykori gótikus templomból erőddé átépített épület, a Szentháromság teret, melyen a Szentháromság oszlop áll, a Szent Katalin templomot, az evangélikus líceumot, melynek padját Petőfi Sándor is koptatta, és a Klammerhofskát, mely a város hangulatos főutcája. Idegenvezetőnk Ambrus Ferenc részletesen megismertetett minket a város múltjával.

Utunkat Besztercebánya felé folytattuk, ahol tettünk egy sétát a városban. A főtéren megállva idegenvezetőnk mesélt a városról. Megnéztük az Óratoronyot, és nyugtáztuk, hogy

valóban ferde, elsétáltunk a Thurzó-házhoz, a Mátyás-házhoz, és a Városháza épületéhez. A gyerekek most saját szemükkel láthatták a helyszínt, ahol játszódik Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regénye, hiszen a mű kötelező olvasmány a hetedikesen számára.

Felkerestük még Zólyom várát is, ahol Balassi Bálint, a magyarországi reneszánsz irodalom nagy alakja született. A várudvaron tettünk egy sétát.

A várost elhagyva a szállásunk felé vettük az irányt. Késő délután érkeztünk meg Tátracsorbára, a  Rysy hotelbe, ahol finom vacsorával és kitűnő szállással vártak minket. Mindenki megkapta a szobáját és elhelyezkedtünk.

2. nap

Korán keltünk, hogy minden programon részt tudjunk venni, amit erre a napra elterveztünk. A finom és tartalmas reggeli után elindultunk, hogy felfedezzük Szlovákiát.

Első állomásunk a Dobsinai-jégbarlang volt. Húzós emelkedőn kaptattunk fölfelé a szakadó esőben, de a barlang látványa kárpótolt minket mindenért. Amikor kinyílt az ajtó, csodálatos jégvilág tárult a szemünk elé. A Dobsinai-jégbarlang a világ legjelentősebb jégbarlangjai közé tartozik. 2000-től a világ természeti örökségének jegyzékén szerepel. Érdekessége, hogy Európa legalacsonyabban fekvő jégbarlangja.

Utunkat Ólubló felé folytattuk, mely a Szepesség északkelti részén található, és a 711 m magas mészkősziklás hegycsúcson emelkedik a magasba Ólubló vára. A múltban megkoronázott uralkodók találkozásairól, a lengyel koronázási ékszerek rejtegetéséről és Benyovszky Móric, a nemes és világutazó, Madagaszkár királya bebörtönzéséről volt híres.

A következő állomásunk a Poprád folyó mellett fekvő Késmárk volt, mely a Szepesség legfestőibb fekvésű városa. Mögötte a Magas-Tátra csipkés csúcsai láthatóak. A várat 1579-ben a Laszkyaktól vásárolta meg a dúsgazdag kereskedő Thököly Sebestyén. Napjainkig megőrzött túlnyomórészt reneszánsz külsejét a Thököly családnak köszönheti.

A sok látnivaló után jól elfáradva indultunk vissza a szálláshelyre, ahol ízletes vacsora várta a csapatot.

3. nap

A reggeli után azonnal indultunk.

Első állomásunk Szepesszombat volt. A meseszép főtér közepén áll az 1273-ban épült Szent György templom. A plébános úr nagy szeretettel fogadott minket, és egy tartalmas vezetést tartott számunkra a templomban. Csodálatos szárnyasoltárokat láthattunk, melyek a Lőcséről származó Pál mester alkotásai.

Tovább indultunk Lőcsére, mely a Felvidék egyik legszebb kisvárosai közé tartozik, és érdekessége, hogy szinte hiánytalanul fennmaradt középkori városfal öleli körbe gótikus és reneszánsz műemlékekkel teli óvárosát. A város legfőbb látnivalója a legértékesebb gótikus szárnyas oltárokat rejtő Szent Jakab-templom. A főterét Szlovákia legszebb terei közt tartják számon. A gótikus templom mellett álló csodaszép gótikus Városháza a város szimbóluma. Az épületet nem csak kívülről csodáltuk meg, hanem belülről is megtekintettük. A Városháza épülete mögött látható a vasból kovácsolt kis építmény, az egykori szégyenketrec, melyben az elítélt bűnözőket és a léha erkölcsű asszonyokat tették közszemlére. Tettünk egy sétát a főtéren, ahol megcsodáltuk az épületeket, és megnéztük a Jókai regényből ismert lőcsei fehér asszony, Korponayné Géczy Julianna házát is, illetve megismerhettük történetét.

A napunk még nem ért véget, hiszen délután egy túra várt ránk. Fogaskerekű vasúttal felmentünk a Csorba-tóhoz, és körbesétáltuk a tavat. Nagy meglepetésünkre havat is találtunk, aminek mindenki nagyon örült, hiszen ezen a télen nálunk nem igen találkoztunk vele. Hatalmas hócsatát vívtak egymással a gyerekek. Már majdnem sötétedett, amikor visszaindultunk a fogaskerekűvel a szállásra.

A vacsora után még nem ért véget a napunk, mert este egy fergeteges búcsúbulit tartottunk a gyerekeknek, ahol volt társasjáték, tánc, beszélgetés. Ez az este is jó hangulatban telt el, annak ellenére, hogy már mindenki nagyon fáradt volt.  A buli után várt ránk a pakolás, hiszen másnap haza kellett indulnunk.

  1. nap

Verőfényes napsütésre ébredtünk az utolsó nap. A szobánk ablakából látszottak a Magas-Tátra hófödte csúcsai.

Megreggeliztünk és bepakoltuk a csomagjainkat a buszba. Fájó szívvel hagytuk ott a környéket, de tudtuk, hogy még egy szép nap vár ránk. Elindultunk Kassa felé. Szép tájakon haladtunk keresztül. Az idegenvezetőnk egész úton mesélt nekünk a látottakról.

Rekkenő hőségben érkeztünk meg Kassára. Először a Rákóczi-házat kerestük fel, mely a fejedelem rodostói házának a pontos másolata, sőt az ebédlőjét a rodostói ház darabjaiból építették fel. Az épület a középkori városfal erődrendszerének legrégebben megmaradt részében, a Hóhérbástya udvarában áll. Itt egy idős hölgy kalauzolt minket, és elmesélt minden érdekességet.

Innen a gótikus kassai dómba, teljes nevén a Szent Erzsébet-székesegyházba mentünk, mely a város szimbóluma. Megtekintettük ezt a csodálatos templomot, majd lementünk az altemplomába, ahol II. Rákóczi Ferenc, Zrinyi Ilona, a fejedelem fia Rákóczi József, Eszterházy Antal, Bercsényi Miklós, és Sibrik Miklós hamvai találhatóak. A fejedelem kőkoporsója előtt tiszteletünk jeléül elhelyeztük koszorúnkat.

Utunkat Rozsnyó felé folytattuk. Útközben egyszer csak a busz ablakából megpillantottuk Krasznahorka várát. Idegenvezetőnk jóvoltából Rozsnyón felkereshettünk egy magyar iskolát, ahol az igazgatónő kedvesen fogadott minket, és végigvezetett az épületen. Bemehettünk az osztálytermekbe, válthattunk néhány szót a diákokkal és a tanárokkal.

Utána tettünk még egy sétát Rozsnyó főterén, majd visszaszálltunk a buszba, és elindultunk hazafelé.Pontosan 9 órakor gördült be a buszunk az iskola elé, ahol a szülők már izgatottan vártak.A gyerekek ugyan fáradtan, de csodás élményekkel gazdagodva tértek haza, és bizonyára enéhány nap felejthetetlen marad számukra.

A beszámolót készítette: Csordásné Teleki Krisztina, a 7. a osztályfőnöke.

ALMA MATER ALAPÍTVÁNY

Adó 1%

Kérjük támogassa ön is iskolánk alapítványát, adója 1%-val! Köszönjük!
TÁMOGATOM

ELEKTRONIKUS NAPLÓ

FENNTARTÓ

Cím

1203 Budapest Lajtha László utca 5-7

Telefon

Titkárság: +36-30-358-1586

Email

hajosalfrediskola@gmail.com

© 2022 Budapest XX. Kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola

OM:  035168