








Előkészítő foglalkozás
A Határtalanul programot több előkészítő foglalkozás előzte meg. A tanulók digitális kultúra órákon internetes kutatómunkát végeztek, térképeket, digitális tananyagokat és a Barangoló Okosdoboz feladatait használták. Megismerték Erdély történelmét, földrajzi adottságait, a felkeresendő települések kulturális értékeit és közösen áttekintették a kirándulás útvonalát. Az előkészítő órák célja az volt, hogy a tanulók felkészülten, megfelelő történelmi háttértudással induljanak útnak.
Tanulmányi kirándulás – Napról napra
Első nap – Kolozsvár és Székelyszentlélek
A hosszú, de várakozással teli első napon a csoport átlépte a történelmi Erdély kapuját, a Király-hágót. Kolozsváron a diákok megismerkedtek a város történelmi belvárosával, épített örökségével és a magyar történelem kiemelkedő emlékhelyeivel. Az esti órákban érkeztek meg Székelyszentlélekre, ahol a helyi vendéglátók fogadták őket. A közös vacsora és az első esti beszélgetések már ekkor erősítették a közösséget.
Második nap – Történelem és természeti csodák
Gyergyószentmiklóson az örmény közösség történetével ismerkedtek meg, jártak a Tarisznyás Márton Múzeumban, majd a Lázár-kastélyban a székely főnemesség múltját idézték fel. Délután a Gyilkos-tó és a Békás-szoros lenyűgöző természeti képződményeit járták be, ahol a földrajzi ismereteket közvetlen tapasztalatok egészítették ki.
Harmadik nap – Nemzeti emlékezet
Madéfalván a Siculicidium emlékműnél tisztelegtek az áldozatok emléke előtt. Csíkszeredában megtekintették a Makovecz Imre által tervezett Millenniumi templomot, majd Csíksomlyón felkeresték a kegytemplomot. A nap végén a Szent Anna-tónál és a Nyerges-tetőn természetismereti és történelmi ismereteiket is bővítették, koszorúzással emlékezve az 1848–49-es szabadságharc hőseire.
Negyedik nap – A Sóvidék, külhoni magyar kapcsolatok és helyi hagyományok
Szovátán a Medve-tó különleges természeti jelenségével ismerkedtek meg, majd Korondon a fazekas hagyományokat és a helyi kézműves kultúrát fedezték fel. A korondi sóvágó mesternél betekintést nyertek a só megmunkálásának évszázados hagyományaiba, megismerve a mesterség eszközeit, munkafolyamatait és kulturális jelentőségét.
Farkaslakán Tamási Áron síremlékénél rótták le tiszteletüket, majd Szejkefürdőn a Mini Erdély Park makettjei segítségével áttekintették Erdély legjelentősebb műemlékeit. A nap egyik legfontosabb eseménye a székelyudvarhelyi Tamási Áron Általános Iskola és Gimnázium meglátogatása volt.
A nyolcadikos diákokkal közös történelemórán dolgoztak együtt, majd kötetlen beszélgetés során ismerkedtek egymással. A személyes találkozás megerősítette a tanulókban, hogy a közös nyelv, kultúra és történelmi múlt a határokon túl is összeköti a magyar fiatalokat.
Ötödik nap – Hazautazás
A hazafelé vezető úton Petőfi kútjánál és Segesváron is megálltak, ahol a történelmi belvárost tekintették meg. A Király-hágón tett utolsó pihenőt követően késő este érkeztek vissza Budapestre.
Értékelő óra
A kirándulást követő értékelő órán a tanulók élménybeszámolókat tartottak. Legtöbben a Békás-szorost, a csíksomlyói látogatást, a külhoni magyar diákokkal való találkozást és a korondi sóvágó bemutatóját emelték ki. Egybehangzó véleményük szerint a személyes találkozások tették igazán átélhetővé a nemzeti összetartozás gondolatát.
Nemzeti Összetartozás Napja
A kirándulás tapasztalatait a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódó témanapon dolgoztuk fel. Az iskolarádióban műsor volt a Nemzeti összetartozás napjával kapcsolatban, majd internetes kutatómunkával gyűjtöttek információkat Erdély történelmi és kulturális értékeiről. Ezt követően közösen készítettek plakátot a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A program végén a leendő hetedik évfolyam tanulói is betekintést kaptak a Határtalanul program élményeibe, ezzel kedvet kapva a következő évek utazásaihoz.
1203 Budapest Lajtha László utca 5-7
Titkárság: +36-30-358-1586
hajosalfrediskola@gmail.com
© 2022 Budapest XX. Kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola
OM: 035168